2012-08-19

Tisztelt OPENHOUSE!

Lovász Ildikóról örömmel küldök Önnek referenciát, mert csak pozitív dolgokat írhatok.

Két ingatlan eladása kapcsán kerültem kapcsolatba Ildikóval, mégpedig egy ismerősöm személyes ajánlása révén. Első találkozásukkor, amikor az ingatlanokat megnézte, tájékoztatott az ingatlanpiaci helyzetről, őszintén elmondta, hogy az általunk meghatározott áron mekkora esélyünk van a gyors értékesítésre, ha voltak kérdéseink korrekt módon informált, sőt felhívta a figyelmünket az adásvétellel, hitelügyintézéssel stb., kapcsolatos dolgokra is. Az ügyfelekkel mindig pontosan, a megbeszélt időpontra érkezett, teljesen felkészülten, mintha a saját ingatlanát szerette volna eladni, minden fontos dolgot tudott a lakásról, a kérdésekre türelmesen, előzékenyen és kedvesen válaszolt. Én úgy gondolom, hogy az ügyfelek teljes bizalmát élvezte, sosem láttam, hogy erőszakos, „rábeszélő" lett volna. A későbbiekben az adásvétel intézése folyamán, ha bármiféle probléma adódott, rugalmasan kezelte, figyelembe véve az eladó és a vevő érdekeit is, mindig a megoldást kereste és rövid úton meg is oldotta. Én csak megköszönni tudom a munkáját és a segítségét, és továbbra is Őt fogom ajánlani ismerőseimnek.

 

Tisztelettel:

 

M. Zsuzsanna

Franchise Központ levelezési címe: 9023 Győr, Verseny utca 32.   E-mail: