Lakáseladóknak áll a világ

2015-03-13 | Openhouse Szeged Ingatlaniroda

Nem csillapodik a lakáspiacon tapasztalt lendület, 2015 februárjában, országosan 10 776 lakóingatlan értékesítése zárult le, ami a második legmagasabb érték 2012 januárja óta. Országszerte egyre drágább lakások cserélnek gazdát, miközben folyamatosan csökken a vevői alku mértéke.

A szezonalitásnak megfelelően indult eddig az év a lakáspiacon, az idei januárt közel 20%-kal meghaladó februári hónapot, 10 776 adásvételt mért a Duna House. Ha jelentősebb esemény nem lép közbe, akkor az idei forgalom akár a 140 ezret is elérheti. A Keresleti Index maradt a januári magas értéken, 101 százalékponton. A 2010. év januári bázishónap fölötti érték továbbra is bíztató előjel a következő hónapok forgalmára vonatkozóan.

Lakáseladóknak áll a világ
Februárban az ország keleti felén a panel, a nyugatin pedig a tégla lakások négyzetméterára volt magasabb. A paneleket vidéken 135 ezer forint körül, a tégla lakásokat 163 ezer forint körüli áron vették. A fővárosban a panelek ára Budán 275, Pesten 216 ezer forintos átlagot mutatott négyzetméterenként. Ugyanitt a téglaépítésű lakásokért Pesten 233 ezer forintot fizettek négyzetméterenként, ugyanezt Budán és a Belvárosban már 350 ezer forint felett vásárolták.

Lakáseladóknak áll a világ
A vásárolni szándékozók érdeklődése minden kerületre vonatkozóan nőtt az előző hónaphoz képest, amely e kimutatás tekintetében első ízben fordult elő. Ez annyit jelent, hogy a leendő vevők több lokációban is lehetségesnek tartják a vásárlást. A favorit a XIII. kerület, ezt minden ötödik vásárolni szándékozó megjelölte. Népszerű kerületnek számít még a VI., a VII., a XI., és a XIV.

Lakáseladóknak áll a világ
Februárban már a vidéki családi házak esetében is 9%-ra esett az átlagos vevői alku mértéke, amely korábban akár 5-6%-kal is magasabb volt. Ugyanerre az ingatlantípusra Pest megyében 8%, a fővárosban 7% volt az átlagos alku mértéke. A panelekre Budapesten 3%, vidéken 5% volt az alku mértéke, a tégla lakásokra pedig 1-1-%-kal magasabb.

Lakáseladóknak áll a világ
Budapesten minden harmadik vevő befektetési céllal vásárolt. Átlagosan 14,3 millió forintot költöttek 53 négyzetméteres ingatlanokra. A másik jelentős csoport, a vásárlók 31%-a, elsőlakás vásárló volt, akik 13,6 milliós, 46 négyzetméteres lakásokat vettek. Kisebb, illetve a nagyobb lakásba költözők egyformán 13-13%-ot tettek ki az összes fővárosi vevő között.

Lakáseladóknak áll a világ
Vidéken a vevők 32%-a elsőlakás vásárló volt. Itt 9,4 milliós átlagon 61 négyzetméteres lakásokat vettek. Közel minden negyedik vevő volt befektető, akik 9 millió alatt vásároltak 63 négyzetméter körüli ingatlanokat. Sokan vásároltak azért, mert "kinőtték" a korábbi lakást, arányuk 22% volt és átlag 93 négyzetméteres ingatlant vettek. A kisebbe költözők 14%-ot tettek ki a vidéki piacból, ők 60 négyzetméteres lakást vettek, átlag 8,6 millióért.

Lakáseladóknak áll a világ
Budapesten tíz eladóból négy úgy nyilatkozott, hogy az eladás oka nagyobb lakásba költözés. Ők átlag 13 millióért váltak meg 48 négyzetméteres ingatlanjaiktól. Örökölt ingatlant az eladók 37%-a adott el, általában 12 millió felett. Minden harmadik eladó a 30-as éveiben járt, viszont magas, 26% volt a hatvan fölötti eladók aránya is. Vidéken 30-30%-ot tett ki a nagyobb és a kisebb lakásba vágyók aránya az eladói oldalon. Örökölt ingatlant minden negyedik eladó értékesített, ezzel átlag 9,6 milliós bevételre szert téve. Szinte azonos volt a korosztályi eloszlás is, harmaduk harmincas, negyedük pedig 60 fölötti volt.

Lakáseladóknak áll a világ
Vidéken a megvalósult tranzakciók 52%-a esett az 5-10 millió forint közötti sávba, 16-16% pedig a kisebb 0-5, illetve a nagyobb 10-15 millió közöttibe. Több mint minden harmadik megvásárolt lakás négyzetméterára 100-150 ezer forint közé esett, minden negyedik pedig 150-200 közé. Pest megyében már kevesebb, 29% volt az 5-10 millió forintos áron megvásárolt lakások aránya. A Duna House szerint Budán teljesen átrendeződtek a tranzakciókban szereplő ingatlanok paraméterei egy év alatt. Tavaly februárban a megvett lakások fele 5-15 millió közé esett, idén azonban minden második már 10-20 millió közötti volt. A 30-35 milliós sáv is jelentősen ugrott a két időszak összehasonlításában 2%-ról 10%-ra. Természetesen ugyanezt az eltolódást látni a négyzetméterár sávokban is, hiszen mindezek hátterében az utóbbi év jelentős drágulása áll. Pesten ugyanez a jelenség figyelhető meg, de kevésbé markánsan.
forrás: portfolio

Franchise Központ: 9023 Győr, Verseny utca 32.   Telefon: +36 70 977 78 33   E-mail: