Jelentős visszaesés jöhet az építőiparban - Kijöttek a legfrissebb számok

2019-05-21 | Openhouse Sárvár Ingatlaniroda

Úgy tűnik, az elmúlt két rekordév után az építőipar kicsit alacsonyabb sebességre kapcsol - derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből. 2019 első három hónapjában körülbelül 327 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezési munkák a szektorban, ami jelentősen kevesebb, mint az elmúlt évek egyes negyedéveit jellemző számok. Utoljára 2016 harmadik negyedévében volt ennél alacsonyabb a megkezdett építési munkák összértéke. Az idei január és március közötti időszakban az Aktivitás-Kezdés 63 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban, és közel 43 százalékkal a 2017-es év azonos hónapjaihoz képest.

Jelentős visszaesés a magasépítésekben.

Az építőiparon belül jelentősen kevesebb beruházás indult el a magasépítési szegmensben 2019 első hónapjaiban, a megkezdett kivitelezések összértéke utoljára 2016 első negyedévében volt ennél alacsonyabb. A magasépítések közé tartozó, kivitelezési fázisba lépő fejlesztések összértéke 204 milliárd forint körül alakult. A magasépítéseken belül látványos volt a lakásépítések lendületvesztése, ahol az ibuild.info projektinformációs adatbázis szerint 36,6 milliárd forint értékben indultak meg társasházi projektek munkái 2019 első három hónapjában, miközben a tavalyi év ugyanezen időszakában közel 100 milliárdra rúgott az értékük, de a mostaninál még 2016 első negyedévében is jóval magasabb szinten állt az Aktivitás-Kezdés mutató.

 

A nem lakáscélú magasépítések esetében az elmúlt két év rekorddöntéseit követően szintén csökkent a lendület, bár kevésbé drasztikusan, mint a lakáspiaci szegmensben. Az idei év első negyedévében 167 milliárd forintnyi kivitelezési munka indult el a szektorban, kezdetét vette például az Office Garden IV. ütemének építése, a Flex Films Europa gyártócsarnokának beruházása Rétságon, a zalaegerszegi városi uszoda projekt, de építési fázisba lépett az UTE Jég- és Curling csarnokának kivitelezése is, illetve Szentendrén a Szabadtéri néprajzi Múzeum Erdélyi tájegység projektje.

Még a 2016-os szintnél is alacsonyabb jelenleg a lakásépítések volumene, az idei év első negyedévében az Aktivitás-Kezdés mutató csupán 37 milliárd forintot tett ki, ez több mint 62 százalékkal alacsonyabb a 2018 elején mértnél, de 2016 azonos hónapjaihoz képest is több mint 6 százalékos visszaesést jelent - derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből (ELTINGA, Buildecon, ibuild.info). A durva visszaesés mögött egyértelműen az 5 százalékos áfa körüli bizonytalanság áll, ami miatt a fejlesztők nem tudnak előre tervezni, és jóval kevesebb projekt indításába vágnak csak bele. Az árak viszont várhatóan tovább szárnyalnak.

A tavalyi év vége óta tudjuk, hogy a kedvezményes lakásáfakulcs nem kerül meghosszabbításra, de annyi könnyítést kapnak a szereplők, hogy a 2018. november 1-én építési engedéllyel rendelkező projektek lakásait még a kedvezményes, 5 százalékos áfakulccsal lehet értékesíteni 2023 végéig. Ez azt jelenti, hogy akik nem szerezték meg a jogerős építési engedélyt a fenti időpontig, már csak 27 százalékos áfakulccsal adhatják el az otthonaikat.
Úgy tűnik, bejött az a jóslat, miszerint jelentősen vissza fognak szorulni a lakásprojektek, ha nem hosszabbítják meg a kedvezményes 5 százalékos áfát. A tervezési, kivitelezési, értékesítési és átadási időszak mintegy 2-3 évet vesz igénybe a projektnél, ami elég hosszú időtáv ahhoz, hogy egy bizonytalan piaci környezetben a fejlesztők sokkal óvatosabban vágjanak bele új projektekbe. Ha a szereplők nem tudnak tervezni az 5 százalékos áfával, egy olyan bizonytalan helyzet alakulhat és már alakult is ki, ahol csak a legnagyobb fejlesztők maradnak versenyben. Ez viszont azt is jelenti, hogy hatalmas csökkenés lesz az épülő lakásállományban.

Ezt mutatja az az idei év első negyedévében korábban említett kevesebb, mint 37 milliárd forintos Aktivitás-Kezdés mutató, ami 62 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2018 azonos időszakában, de 2016 azonos hónapjaihoz képest is több mint 6 százalékos visszaesést mutatott.

Bár vannak olyan fejlesztők, akik a magasabb áfaszint ellenére is belevágnak projektjeik elindításába, összességében az idei év további részében is jelentős lendületvesztésre számítunk a társasági lakásépítések esetében.

Franchise Központ: 9023 Győr, Verseny utca 32.   Telefon: +36 70 977 78 33   E-mail: