Már ott tartunk, hogy a meghírdetett árnál is milliókkal többért kelnek el a lakások.

2018-07-31 | Openhouse Szombathely Ingatlaniroda

Hiánycikké válnak a lakások a felkapott városközpontokban, aki ilyet akar venni, árlicitre készülhet.

A meghirdetett árnál félmillió forinttal többet, majdnem 23 milliót kapott a minap XV. kerületi, háromszobás, hiánylakásnak számító paneljéért az eladó, mivel licit alakult ki érte. Az idei első öt hónap mintegy 65 ezer adásvételéből több mint kétezer használt lakásért licitáltak a vevők – így becsülik a közvetítők. Ezt a megoldást nem szabályozza az állam, nincs olyan elektronikus felület és szoftver, mint az adóhivatal, a Nemzeti Vagyonkezelő vagy a végrehajtók ingatlanárveréseinél.

Az ajánlatokat a közvetítő cégek munkatársai egyeztetik az eladóval – magyarázza Benedikt Károly, a Duna House elemzője. Nem vállalják azonban mindenütt a macerát, az OTP Ingatlanpontnál például nincs „licitszolgáltatás”. Az ajánlat egyébként akkor él, ha írásban teszik, a komoly vásárlási szándékot pedig az irányár egy százalékának letétbe helyezésével szokták kifejezni. Ha az eladó nem fogadja el az ajánlatot, a letét visszajár.

A licitjelenség a legfelkapottabb helyeken indult, például a belvárosi 50–70 négyzetméteres lakásoknál, a Váci utcában vagy a Szent István park környéki, Dunára néző ingatlanoknál, amelyekre azonnal lecsapnak, ha eladóvá válnak, és kitűnő befektetési célpontok is. Itt már többmilliós, sőt tízmilliós is lehet a különbség, amit az eladó nyerhet. „A licit folyamán általában két-három ajánlat érkezik, de volt már példa arra is, hogy egyszerre öt futott be” – mondja Benedikt. Mostanra már a vidéki nagyvárosokban is licitálnak a lakásokért. Az árverseny résztvevőit tipikusan a két véglet érdekli: vagy beleszeretnek egy teljesen felújított lakásba, vagy a lepukkant, relatíve olcsókban látnak fantáziát, amit kedvük szerint újíthatnak fel. Sokszor csak azért, hogy azonmód, haszonnal továbbadják vagy kiadják.

Franchise Központ: 9023 Győr, Verseny utca 32.   Telefon: +36 70 977 78 33   E-mail: