Korai volt az öröm? Tovább eshetnek a lakásárak?

2015-02-08 | Openhouse Debrecen Hadházi úti Ingatlaniroda

Töretlenül emelkedtek a használt lakások árai és a piaci forgalom a KSH napokban megjelent harmadik negyedéves adatai szerint. Ahogy az ingatlanközvetítők folyamatosan javuló helyzetről tettek említést az elmúlt hónapokban, úgy most a statisztikai adatok is arra világítottak rá, hogy felfelé ívelő pályán mozog a hazai lakóingatlan-piac. Nem mindenki számít azonban óriási fellendülésre: a második negyedévtől újra beindulhat az árcsökkenés és a devizahitelesek is felforgathatják a lakáspiacot.

30 százalékkal növekedett a tavalyi év első kilenc hónapjában Magyarországon az értékesített lakások száma, miközben 2,5 százalékkal növekedtek az árak egy év alatt, egészen pontosan az ún. tiszta árindex.

Mindez úgy következett be, hogy az árak az előző év eddig vizsgált első három negyedévében folyamatos emelkedést mutattak. A használt lakások ára 2014 harmadik negyedévében 3,5 százalékkal volt már magasabb, mint 2013 harmadik negyedévében. Gyakorlati szemmel nézve: az eladók egyre kevésbé, egyre kisebb mértékben hajlandók engedni a meghirdetett irányárakból
Ráadásul a negyedik negyedévben már az is rendszeresen előfordult, hogy a tulajdonosok elkezdték emelni meghirdetett lakásaik árát. Habár a negyedik negyedéves adatokról még nem számolt be a KSH, az előbb említett folyamat következtében nem csak a valóságban, hanem a statisztikákban is várhatóan további áremelkedéssel fogunk majd szembesülni.

Amit még érdemes megemlíteni a 2014-es folyamatok kapcsán, de a statisztikai adatokból nem derült ki: ebben az évben jelentős mértékben csökkent az ingatlanpiaci kínálat a devizahitelek végelszámolása miatt

Várakozások: árcsökkenést hozhat az idei év


A 2015-ös év második negyedévétől ugyanakkor már árcsökkenésre számít hatunk. Ennek oka, hogy a piacot továbbra is a devizahitelek végelszámolása mozgatja majd, csak most már az előző évivel ellentétes irányban: folyamatos kínálat-bővülésre lehet számítani, ami aztán az árak emelkedését is visszafogja majd, sőt ismét megkezdődhet az árcsökkenés. Az eladók száma az idei évben várhatóan emelkedhet, mint a vevőké.




Franchise Központ: 9023 Győr, Verseny utca 32.   Telefon: +36 70 977 78 33   E-mail: